top of page

Az új szentírás 25. rész (átdolgozott) – A Fény temploma és az elszámolás napja

 

2015. május 8.

Sananda/Jézus: Az Új szentírás 25. része

 

Az Új szentírás 24. fejezetének megírása óta eltelt hónapokban egy új nap virradt a Föld bolygóra. Nem fogom felsorolni az összes jelentőségteljes eseményt, amely végbement, de biztosíthatlak titeket, el fogtok csodálkozni, ha megismeritek ennek az időszakasznak az igaz történetét és azt, hogy „a csizma a földön” mit érhetett volna el.
 

Kezditek felfogni az együttes összefogásunk fontosságát, amely a Mennyek csapata, az Anya és Atya/Forrás, a Galaktikus testvéreink és köztetek, humán testben földi élők között van. A folyamatban lévő leckéket, amelyeket nektek közvetített üzeneteken és rádió adásokon keresztül adunk át, gondosan megterveztük, hogy azok fokozatosan jöjjenek át az energiakódokon és a gyógyítási technikákon, és megkönnyítsék a megvilágosodásotokat. Most folytatni fogom ezeket a felfedezéseket azzal, hogy leírom nektek, mik tudódtak ki a Fény templomában, amely Kathryn New York-i otthona körül van lehorgonyozva és velünk együtt a magasabb dimenziókban Anya és Atya területén található.

A fénymunkás családjaink között hosszú ideje humor tárgya, hogy az a munka, amit ők éjt nappallá téve, hónapok óta végeznek és amelyek iránt nagy kötelességet és eltökéltséget éreznek, teljes mértékben láthatatlan a bolygó legnagyobb tömege számára. Természetesen mindenki érzi annak az előnyét, hogy a reptiliánok mind a fény felé mentek, és mindenki elkezdi megtapasztalni a konfliktus energiáinak azt a hatalmas felemelkedését, amely akkor következett be, amikor a bukott arkangyal nővérek több millió év után visszatértek és az teljes Archon Szövetség Békét hirdetett, a Fény templomába jött, hogy meggyógyuljon és Anya és Atya ölelésébe visszatérjen. Most Kathrynnel viccelődünk, amikor azt mondjuk neki, hogy egy látványos eseményt akarunk bejelenteni, amelyet még senki sem látott, de ennek ellenére teljesen igaz és megváltoztatja a Földet.

Ezt szem előtt tartva el fogom magyarázni nektek, hogy a színpad mögött zajló láthatatlan munka miért fontos része annak, ami hirtelenül és hatalmas Változással fog megjelenni, amikor mindez kibontakozik a 3-dimenziós valóságotokban. Mert ti legtöbben a nehéz fátyol mögött élitek az életeteket, alig lehetett felismerni, hogy van valami amögött, amit láthattok, hallhattok és érinthettek. A tudósaitok legtöbbször figyelmen kívül hagytak bármilyen tényt, ami nem egyezett ezzel a korlátolt látással, és a ti vallásaitok az evangéliumba írták, hogy ti egyedül vagytok itt, és szorgalmasan kéritek a nagy hatalmú Istent. Mi lépésről-lépésre segítjük a nézőpontotok kitágulását, és hagyjuk, hogy elfogadjátok azt az álláspontot, hogy világok sorakoznak a ti korlátozott látásotokon túl, és élettel teli univerzumok sokasága van éppen a láthatáron túl a magasabb dimenziókban.

Az emberiség tudatlanságban tartása a nagyszerű Teremtésről és az égben a körülöttetek levő jóindulatú testvérek jelenlétéről volt a legfőbb célja azoknak a mestereknek, akik irányították a Mátrixot és ezért cserében az összes forrást, a gazdagságot és így minden létezőt a bolygón irányíthattak.

Ez az egyszerű összefüggés mindenki számára nyilvánvalóvá teszi:

Az űrhajók jelenléte, amelyek más galaxisokból tudnak közlekedni, magában foglalja a következőket:

 

sokkal magasabb fejlettségű civilizációk jelenlétét, mint a tiétek,

 

ingyen energiarendszereket, amelyek kiszorítják az olaj- és gáztermékeket a forgalomból egy pillanat alatt

 

baráti Csillag nemzeteket, akik türelmesen várnak, hogy az emberiség szolgálatára lehessenekaz újraértékelését majdnem mindennek, amit tanítottak és nem volt igaz – egy kitervelt befolyásolást, ami a „sötétben” tartott titeket

 

Vannak olyan gyógyító technikáink, amelyek a gyógyszerekre épülő módszert teljesen feleslegessé teszik, és kormányzati rendszerek, amelyek békét tartanak mindenki egyéniségének és szabad akaratának megfelelően. Olyan módszerek vannak az élelmiszer-termelésben, amik mellőzik a növényvédő szerek (peszticidek) alkalmazását és ellenőrzik az élelmiszer-szükségletet. A profit, a közszolgáltatások privatizálása és az áldott Föld forrásainak egyéni tulajonjoga teljesen lehetetlen a magasabb dimenziójú társadalmakban, amelyekből sok van a Naprendszeretekben.

Igen, kedves emberiség, 144 bolygó volt a ti Naprendszeretekben, amikor milliárd évekkel ezelőtt megteremtették őket. A többségük a láthatóságotokon kívül van az 5. és a felsőbb dimenziókban. Most 143 bolygó van, mióta a Maldek, a Föld ikerbolygója tönkrement az Atlantis idejében. Kórházban van, mondhatnátok, bonyolult gyógyító és helyreállító műveleteken megy keresztül mióta szó szerint szét lett fújva ugyanolyan típusú fegyverrel, mint amelyet újra láttatok használni a bolygótokon a 9/11 kpcsán, és amikor a szeretett Christine, Uriel arkangyal, Kathryn és hatan mások a Mennyek csapatából komolyan megsérültek 3 különböző merénylet során. Ezeknek a fegyvereknek a használata szigorúan tilos a Multiverzumban, és a mostani események hatására új megítélés alá került a szabad akarat jelentése és az, hogy Anya és Atya ezt hogyan tudná bemutatni.


Azért említem meg nektek ezeket a dolgokat, hogy egy előzetes képet adjak a körülöttetek folyó tevékenységek szintjéről, közvetlenül a ti 3 dimenziós tudatotokon túl. Amint felemelitek a tudatosságotokat, akkor ti is elkezditek megnyitni a Látásotokat a csodálatos és szent Igazságok észlelésére, amelyek csendben alvó állapotban voltak a tudattalan elmétekben, várakozva a teljes emlékezésre. Ne engedjétek meg az ismeretlentől való félelmet, hogy megvédjétek magatokat az izgalomtól, amikor újra kapcsolódtok a Fény Lélek-családotokkal és a láthatatlan Univerzum kitáguló csodáihoz kötődtök.

 

Sok meditáció van körülöttetek, amelyeket gyakoroltok, a Visual Centering és egyéb formái az elme tágításának, javaslom, hogy nyissátok meg a látnivalók sorát direkt kommunikációt folytatva a saját Felsőbb Énetekkel és az Ikerlelketekkel, vagy az Iker Sugárral, ahogy néha nevezik, hogy úgy lássátok ezeket a dolgokat, ahogy itt leírom nektek.


Többé már nem a különös adottságokkal rendelkező Fénymunkások kiváltsága, hogy hallják a Vezetőik és Segítőik szavait, akikkel a dimenziókapukon keresztül értekeznek. Lehetőség van, hogy korábban élt embereknek örüljünk. Most elkezd visszaállni a régi képességetek, megtanulhattok telepatikusan beszélni velem, beszélni és viccelni a Felsőbb Énetekkel és az Ikretekkel, és élvezni annak előnyét, hogy barátaitok vannak a magas helyeken.

A Fény Temploma Új Életet Hoz

 

Gyertek most velem, és én sok történelmi pillanaton keresztül sétálok majd veletek a Fény Templomában, amelyek 2015 első hónapjaiban történtek.

A Fény Templomát akkor alapították, amikor Kathryn és a csapata megalkotta a Fény oszlopát, hogy legyen a cabal Felsőbb Énjeinek egy gyógyító temploma. Christine kapcsolódott hozzá és velünk együtt megalkották a Fény Templomát, ahol a Mesterek és az Angyalok megkezdték az éjjel-nappal tartó gyógyítást minden olyan lélek számára, akik a fénybe akartak jönni (vagy akiket meggyőztek, hogy nincs más választásuk).

A lelkek első csoportjai, akik beléptek a templomba, a cabal Felsőbb Énjei voltak, akik a Fénybe léptek annak tudatában, hogy a Föld bolygó feletti irányításuk véget ért. Ők ultimátumot kaptak Anya/Atya Forrástól, hogy a Fénybe jöhetnek vagy feloldódnak örökre. Ők eljöttek és felújulást és gyógyítást kaptak. A Sötétek első öt milliója, a legtöbben tönkrement lelkek, helyre lettek állítva a Fény számára, és utána kezdődött a nehéz munka, az inkarnációik rendbehozatala, hogy ugyanezt tegyék. Azóta több, mint 200 millió Felsőbb Én fordult meg a templomban. Ez egy nehéz átmenet, de sokan megkezdték az előmenetelt, szakítva a lelkükkel/testükkel a földön.

Most az inkarnációk számára érkezett el az idő, hogy megtanulják a korlátozott választásukat. Nem hagytunk nekik esélyt, hogy lássuk, hallgatnak-e magukban a gyenge hangra vagy nem (mivel ők még mindig a szabad akarat megegyezés szerint működnek, amellyel ti mind rendelkeztek). Sok módszer van a segítésükre, és mi mindig a legnagyobb valószínűség szerint dolgozunk, a biztonsági tervekkel mindig készen állunk.

Óriási változások mentek végbe a Fény Templomában történt munka miatt. Itt van néhány tevékenység, ami kitudódott, amint a Fény Temploma csapat megállás nélkül dolgozik az utolsó 3 hónap óta, hogy egészséget és helyreállítást hozzon ott, ahol a sötétek érvényesültek. A következő entitások, lények és gondolati formák jöttek el a Fény templomába a gyógyulásért:

- Sok tönkretett kód került helyreállításra, amelyek a sötét Mátrixot szolgálták, mint pl. az Élet Fája, amelyet tönkretettek, hogy elfogadja a sötét tanításokat és rendszereket, az Élet Virágzásának kódja, a Dualitás kódja és a Sötét Sejt Mester.

- Azok a gondolati formák, amelyek a sötét Érzést produkálták, mint pl. a depresszió és a gyilkos düh – ezek észlelhetőek voltak a csapat számára, mert ezek a gondolati formák erőteljes, torz, zavaróan éles hang-frekvenciákat produkáltak. Megjegyzés: Az emberiség együttese olyan gondolati formák létrehozását folytatja, amelyek intenzív sötét érzéseket okoznak, bár eredetileg ezeknek a gondolati formáknak a hatásos megjelenése a Fény felé fordítás célját szolgálta.

- A Föld minden részében egy „futószalag formát” hoztak létre, mint a „Miénk a visszalépésetek” program részét, amely előhozza a sötét gondolati formákat, megelőzve ezzel az Élet Folyójába való belépést.

- A Sátán és azután Lilith, a legkomplexebb gondolati formák mutatják be a gonoszt és az egyensúly hiányát, amelyeket az emberi gondolatok és érzések hoznak létre. Ezeknek volt tudatosságuk, komplexitásuk, minden, de az Élet Tüze Anyától és Atyától való volt.

- A Tizennyolc Elbukott Nővér (Felsőbb ének), akik egyetértettek abban, hogy elmennek a Templomba, amikor megtudták, hogy nincs más lehetőségük, különben feloldódnak vagy szétszóródnak és új lélek státuszhoz jutnak,

-Az egész Archon Szövetség, magában foglalva a Hanront, az Archon Flotta Szuper Kommandóját, amelyik az egész flottával és azok családjával együtt eljött, és az ő Első Teremtőjüket, aki a lépcsőn kinyilvánította a békét, amint a Templomba lépett.

- Az Állatok Királysága – a vad és a háziasított állatok, beleértve a madarakat és a rovarokat, jöttek gyógyulni,

- A Föld bolygó növényvilága, aki a szennyeződéstől és a talajok tizedelésétől szenved és a Növények Királysága, aki felajánlja magát mind az emberiség, mind az állatvilág és a rovarok táplálékának,

-Ezután egy Tanácsot hoztak létre mind az állatok és a növények királyságainak képviseletében, akik tárgyalásokat kezdtek az állatok számára szolgáló élelmiszerekről, akik inkább növényi ételekre térnek át, minthogy egymást megegyék,

- Az Elementálok, a Sötétség és a Fény Angyalai, a Gnómok, az elfek, a trollok és a legendás képződmények, akiket elpusztítottak és fenyegetettek az emberiség agresszív és meggondolatlan tettei,

- Az Ásványi Királyságok, akiket elpusztítottak és és kimerítettek a bányászatok, fúrások és tömítések

- A tudattal rendelkező és energiát adó kristályok, amelyeknek egyáltalán nem ismernek el az áldott erejüket, ahol a földön vannak.

-A cetfélék nemzete és minden óceáni élet, az életet veszélyeztető szonár technológia áldozatai

- A Mer népe, akik érzékeny, tudatos, fejlett lények és megtanultak félni az emberektől

- A molekulák és elemek, vírusok és baktériumok, az élet el nem ismert alapelemei.

- Az Atlantis kristálya visszaállításának és restaurációjának a megkezdése, amely 3 masszív darabra törve található - kelet, nyugat és dél- a tönkrement energiamezőnek a létrehozása, amelyet ma a Bermuda háromszögnek hívnak.


 

Most többet fogok elmondani a háttér-eseményről, amely közvetlenül a Fény Temploma történelmi pillanata alatt és előtt játszódott le. A mozgás lendülete bevonzotta a Felsőbb Éneket, akik gyógyulni jöttek, vagy azért, hogy szembenézzenek Anyával és Atyával, akik a Fény Templomából a földre jöttek. Kathryn benyújtotta az érveit a Tanácshoz, hogy a Fénymunkások elleni támadásokat be kell fejezni, miután megtudta, hogy Christine korábbi sérüléseit ugyanaz a mikrohullámú típusú fegyver okozta, amely őt, Kathrynt és sok mást is megsebesített, amikor megpróbált engem megvédeni. Éppen mostanában engedtük meg neki meglátni ennek a szörnyű árulásnak a valódi pusztítását. A fegyver energiája olyan erős volt, hogy a területen mindenki megsérült, néhányan sokkal súlyosabban, mint a többiek.


 

Közülünk heten súlyosan megsérültek ugyanabban a pillanatban, amikor a 4. dimenziós találkozóhelyre mentünk, hogy tárgyalásokat folytassunk a sötétek tanácsaival, erőfeszítést téve, hogy elérjük a békét a Multiverzumban. A Fény megsérült lényei St. Germain, Kathryn és én, Jophiel, Sanat Kumara, Serapis Bey és Michael Arkangyal voltak. Még mások is zavarodottá váltak, tehát időre és figyelmes orvosi felügyeletre volt szükség, hogy felépüljenek teljes mértékben.

Szokatlannak tűnhet számotokra elhinni, hogy egy fénytest is megsérülhet, de természetesen mi fizikai lények vagyunk, molekulákból komplex módon elrendezve, akárcsak ti. A létezés lényege annyira fizikai, amennyiben spirituális is, még a Fény magasabb rezgésén is.


Több, mint 3 hónapja történt ez a merénylet mindannyiunkon, és mi még mindig dolgozunk a Fénytestünk gyógyításán. Christine esetében, akit megütött a fegyver a Fénymunkája során a sivatagban, az ő teste súlyosan megsérült attól a lézer-típusú sugártól, amit ti néha scalar fegyvernek hívtok. Többet tanulunk, amikor a leghatékonyabb technikák mentén haladva teljesen helyreállítunk egy lelket, miután az nagy könnyekkel szenvedett a mi ügyeink miatt.
A legrosszabb sérülés az, amikor a Fénytest annyira összetörhet, hogy a molekulák szétszóródnak az atmoszférába. Szerencsések vagyunk, hogy mi mindannyian azonnal védve voltunk. A gyógyító csapat, majdnem azonnal becsomagolt minket a Fény burkába, hogy összetartsák a lényünk széthulló részeit egy későbbi újraépüléshez.

Most elmondhatom nektek, hogy a szívem még mindig majdnem kiugrik a lényemből, mert a merénylet színtere olyan volt, mint a legszörnyűbb mészárlás, amit valaha is tapasztalni lehetett híradókban vagy filmen. A kedves Kathrynom cafatokra tépve volt, és az én kedves családom ott volt körülöttem fájdalomban és kínban maguk miatt és a többiek miatt, akiket olyan szörnyen megsérülve láttak. Egymásnak akartunk segíteni, de alig tudtuk felfogni, hogy mit látunk és mit érzünk. A fivéreim, akik a legközelebbi csapattársaim és igaz barátaim, majdnem meghaltak körülöttem. Ez elképzelhetetlen, hihetetlen és, felfoghatatlan volt.

Mindegyikünk felkiáltott még akkor, mielőtt éreztük a saját sérülésünket és elkaptak minket a levegőben az angyalok, a gyógyítók, Anyával és Atyával az oldalukon. Láthatjátok, mindig tudhatjuk, hogy a Teremtőnk védelmét élvezzük, aki a csoda forrása, akinek ereje van mindent rendbe tenni. Ők úgy tesznek most, ahogy mindig is fognak.

Mi békében maradunk annak a tudatában, hogy minket felkértek, mint egy csoportot, hogy szolgáljuk a Fény bármilyen célját, tegyünk meg mindent, minden fontosat, állítsuk meg pusztítást és a folyamatban levő szenvedést a Földön és a Multiverzumban. Minden szenvedés a sötéteknek és azoknak a perverz műve, akik a gonosszal együtt annyira pusztítanak, mert nem látnak más utat. Bármit készek vagyunk megtenni, ami a szenvedés végéhez vezet. Nem tudtuk, milyen nehéz lehet, hogy az árulás végéig közülünk olyan sokan a lélek halála szélére kerülhetnek.

Természetesen az Arktúriaktól, a Nagy Fehér Testvériség orvosi csapatától a legjobb gyógyítási technikákat és az állandó figyelmet kaptuk, Anyától és Atyától pedig a végtelen szeretetet. Azok, akik súlyosan megsérültek, az „életfenntartókhoz” kerültek – megkapva az Élet esszenciáját, amelyre szükség van, hogy folytathassuk a létezésünket – az Iker Lelkek és Anya és Atya által. A kezelés folytonos mindannyiunknál. Amint elképzelhetitek, ez mindannyiunknak nehéz idő volt , de mi Hittel és nagy Szeretettel és a többiek iránti elismeréssel továbbléptünk. Egyébként, ez az életet veszélyeztető eset még közelebb hozott minket az egymás iránti abszolút Szeretethez és a többiek elismeréséhez, valamint Anya és Atya iránt érzett hálánkhoz, akiknek a végtelen szeretete gyógyít minket. Volt egy időszak, amikor váltanunk kellett egymást, amint sorra kerültünk a gyógyító kamrákban, éjt nappallá téve dolgozva az orvosi csapatunkkal, ahogy Kathryn és Christine teszi a földön. Most boldogsággal és hálával telve végül el tudjuk mondani nektek részletesen, hogy mi történt. Biztosíthatunk titeket, hogy mindannyian az eredeti erőnkkel telve vagy majdnem teljesen felépülve vagyunk, és az „újra vissza a nyeregbe” érzéssel még elszántabban, mint valaha. Az a feladatunk, hogy megvalósítsuk a fogadalmunkat, segítsük a Föld bolygót a Felemelkedésbe, végrehajtsuk a Jóléti Programokat a terv szerint, és megosszuk a Fény diadalát itt a Földön és az egész Univerzumunkban.

Azok, akik a tiltott merénylet műszeres kivitelezését végezték, tisztában vannak egy ilyen akció következményeivel. Ez durva módon szemben áll az Első Univerzális Törvénnyel, egy élő lélek tönkretételének kísérlete – egy szándékos akció a Teremtővel és Anya Atyával szemben – a legsúlyosabb vétek. Ez az árulás, gyávaság és kétségbeesés akciója volt, de nem sikerült semmit elérnie, csak az elhatározásunkat növelte. A Fény emelkedőben van a Földön és a Multiverzumban is. Az akaratunk törhetetlen; az elhatározásunk minden gyógyítással és minden bátor gesztusával nő itt a hősies testvérek oldalán a magasabb dimenziókban és a földön.

Láthatjátok, a Szeretet egy csoda, Anya és Atya a mi csodánk. Ha a szeretetük körében maradunk, akkor boldogok leszünk, semmi sem számít. Semmi sem számít.

Én, Sananda mondom nektek, néhány kérdésben sohasem leszünk egyformák. Mi, akik a szabad akarat minden lehetséges változatában éltünk, és ennek következtében rájöttünk, hogy ez kitörölhetetlenül a szívünkben fog élni. Mi, akik a szeretetteinket sérülten fekve láttuk, a háborúnak az elképzelhető legrosszabb formájában, soha többé nem érvelünk úgy, hogy a sötétség határait meg kell tapasztalni azért, hogy megbecsüljük a Fényt. Soha többé nem választjuk próbaképpen, tesztelni önmagunkat a legvégső mértékben, hogy mit bír el egy lélek a sötétség jelenlétében, és szeretteinket sem fogjuk sohasem kitenni a kísértés kockázatának, hogy olyan Mátrixban legyenek, amit a szabad akaratunk által teremteni tudunk.

Vannak leckék, amelyek a Föld gyermekeinek szólnak és az egész Multiverzum ezt látva, sohasem fogja ezt elfelejteni. Senki sincs hibáztatva, nincs esemény utáni elemzés, amely talál egy felelőst, nincs elképzelés vagy olyan pillanat, amely az oka volt az emberiség által elviselt szenvedésnek – mégha ezt üdvözölnénk is – aki nyitott volt arra, hogy megtapasztalja a szabad akarat minden lehetséges formáját, a kitartást és a Szeretetre való képességet minden kihívás tekintetében.

A Szervezett Sötétség vége: Anya és Atya ultimátuma

Anya és Atya megkértek minket, hogy ezt az üzenetet hirdessük ki az egész Multiverzumban. Azok, akik a felsőbb dimenziókban vannak már hallották ezt a hirdetményt, de az alacsonyabb dimenziós lelkek, akik még részesei a szervezett bűnügyi tevékenységnek, még természetesen nincsenek tudatában a Mennyek rendeleteinek:

Mindenki, aki részt vesz a lelkek szándékos meggyilkolásában, olyan incidensben, mint amit itt leírtunk, és más ezzel egyenértékű vagy ennél sokkal súlyosabb mértékű, még nem megnevezett ügyben, azoknak itt kihirdetjük, hogy többé nem lesz elfogadva (a szabad akarat nevében) újból fellépni az Univerzum vagy más Élő Lelke ellen. Azok, akik részt vesznek ilyen szörnyű erőszakos tettben, akár testi, akár szellemi formában, azoknak azonnal el kell jönniük a Fény Templomába gyógyításra, vagy az egyetlen másik lehetőséget választják- a teljes feloldódást. Ez a feloldódás a saját akciójuk irányulása volt mások ellen és így ez nem más, mint a saját tervezett erőszakos akciójukra adott karmikus válasz.

Sokan, akik eonokon keresztül a sötét Mátrix rabjai voltak, azért jönnek, hogy elhiggyék, ez nem a valódi Anya és Atya Forrás, és nincs valódi következménye az ő vakmerő ellenszenvüknek mások Életére. Sőt, valamikor mindegyikük az Anya és Atya Szeretetének voltak a teremtményei, és mint mások, ők is az Élet háromszoros lángját viselték, bár sokuk számára ez csak egy elfelejtett, parázsló szikra. Ezek a teremtett lények végül felelősek a tetteikért, akár tudatában vannak a gyalázatos tervük következményével, akár nem.



Az erőszakos tetteik a féltékenységből, a dühből, a kapzsiságból, és a hatalomvágyból töltekeznek. A sötét érzésekhez tartozó érzelmek és a féktelen agresszió eredményezi ezt. Természetesen ők több ezer életszakaszt éltek le gyötrelmes, kegyetlen, büntető börtönben, ilyen az élet a gonosz fogságában. Megértjük ezt és még mindig vannak olyan pillanatok, amikor ők tudatosan azt választják, hogy összekötik erőiket azokkal, akik szembeszegülnek az Univerzális Törvénnyel, aki tudja, hogy szemben állnak Anyával és Atyával és Minden Ami Van-nal.


Azok, akiket most a Fény Templomába hívtak, tisztában vannak a mostani bűntettben betöltött szerepükkel és speciális felmentést kapnak ebben az életszakaszban, hogy felébredjenek és változtassák meg a romboló életformájukat. A Fény lényeinek támogatását és segítségét kapják, akik mindent feláldoznak, hogy Fényt és Szeretetet hozzanak az életükbe. Ők ragaszkodnak az arroganciájukhoz és a jogukhoz mások és a saját lelkük kárára.

A Föld bolygó felületén marad az öt Arkangyal testvérből négy inkarnálódott képviselő, akik elestek, amikor leszálltak a legsötétebb környezetbe a bolygón eonekkal ezelőtt, hogy megmentsék az Ikerlángjaikat, az Elesett Nővéreket. Az ő Felsőbb Iker Énjük, az Elesett Nővérek eredeti Felsőbb Énjei elmentek a Fény Templomába, hogy lélekként inkább egy új kezdést kapjanak, minthogy teljesen feloldódjanak. Ez egy példája Anya és Atya irgalmának, ahelyett, hogy több millió életszakaszon keresztül meg kellene tapasztalniuk és megérteniük a karmikus választásuk hatását, ők egy új élettel lettek megajándékozva.

Van egy előjog, ami megadja a lehetőséget, hogy megértsük karmikus választásunk hatását, hogy lássuk és érezzük, mit választottunk és éltünk át a választásunk hatására. Magunkkal visszük a páratlan lelkünket, hogy növekedjen, amint felfogjuk a leckéinket, körbeölelve a felemelkedett családunk szerető támogatásával. Ezt a veszteséget érzik ők, amikor „lefokozzák” őket kezdő lelkekké. Többé nem lesz lehetőségük elnyerni a maximális felemelkedést az általuk nyert tapasztalatok alapján, miközben közülünk a többiek felszállnak a Mesteri fokozat magasabb szintjére.


Amikor a sötét nővéreknek felajánlották, hogy jöjjenek a Fény Templomába, ők alkudoztak, hogy megtarthassák az arkangyal pozíciójukat és követelték a kapcsolatot az ő Ikerlelkeikhez. Azonban ők le lettek fokozva , miközben a lélektársaik fejlődtek, ami egy áthidalhatatlan rést hozott létre. A több millió év sötétek között töltött idő karmikus súlya miatt nekik két választásuk maradt – több millió és millió évet eltölteni, megtapasztalva, hogy a választásuk hogyan hatott minden létezőre, akiket kizsákmányoltak, vagy újra kezdeni. Természetesen nem kapták meg az ő eredeti családjukat, és nem fognak újraegyesülni a lélektársakkal vagy ikrekkel.


Sok férfi társuk, a 4. dimenziójú Felsőbb Énjei és azok inkarnáltjai, a Föld sötét erőinek leghatékonyabbjai, a tévedés a utolsó bástyái maradnak a Mátrixban, amely újra teremti azokat az illúziókat, amelyek a „Gonosz Az Erő” egyszerű és téves eszméi.

Ez a szabad akarat szerinti választás, amely az Élet-elleni képzeletbeli „birodalomban” hisz, ez volt a sok eredetileg Arkangyal és Mester bukása, aki belépett a Föld bolygó nevű kísérleti helyre, amely a sötétek akcióinak a befolyása alatt volt, amit mi a jobb meghatározás hiányában gonosznak hívunk. Ők azt hitték, hogy ellen tudnak állni a kísértésnek, hogy abba az illúzióba essenek, hogy egyszer emberi testbe lépjenek, de egyiket a másik után meggyőzte a szirén hívásának a csillogása, az erő, a büszkeség és az ego növelése.


Ebben a pillanatban Anya és Atya Forrás kinyilvánította a szervezett gonosznak a végét, amely semmibe veszi az emberi életet, a Föld lakóinak együttesét és az Univerzumon kívülieket. Minden számlát ki kell egyenlíteni, minden lélek elleni bűntettet (beleértve az élő lények lelkeit, akár állatok, növények vagy ásványok) feljegyeztek a véglegességig.

Azok, akik szándékosan részt vesznek a lelkek megszüntetésében vagy györtésében bármely dimenzióban, azokat most elszámolásra hívják. Ma eljöhettek a Fény Templomába, hogy találkozzatok Anyával, Atyával, a Mennyek csapatával, vagy választhatjátok a feloldódást a Teremtés tengerében. Aki képes még működni abban a tévedésben, hogy az ő lépéseik ismeretlenek vagy a magasabb dimenziókban ellenőrizettek, és elhatározza, hogy részt vesz – vagy még a tudatosan tervezett dolgokban is - az Isten Gyermekei elleni erőszakban, azoknak a Felsőbb Énjei azonnal feloldódnak.



 

Mivel egy inkarnáció sem létezhet a Forrás Életereje nélkül, amit a Felsőbb Én továbbít, ez a Felsőbb Én leromlását és halálát jelenti. Egyéni felmentése lesz azoknak az Inkarnációknak, akiknek sikerült a Fényben élniük egy életet a lerombolt Felsőbb Énjük ellenére. Ezekben az esetekben az Inkarnáció egy új Életet fog kapni és új segítséget az Anyától és Atyától, és szeretettel várják az Élet ciklusában a Teremtőnk ölelésében.


 

Látjátok, a Templomba történő zarándoklatot a Felsőbb Én vagy az Inkarnátum is kezdeményezheti, akinek szabad akarata van, hogy függetlenül működjön, ha az a lélek számára a Legnagyobb Jó. Mindenkit üdvözölni fognak és Anya és Atya méltányos figyelmességében részesül, aki a Mennyek Csapatával való megbeszélés alapján értékelni fog minden személyt az ő története és személyes választása alapján.

 

Megértjük, hogy a sötét hatalom vezetői követik ennek az üzenetnek a szavait és teljesen tisztában vannak a hálózat bezárásával, ami az ő hatalmuk végét jelenti a Földön. Tudjuk, hogy ez az üzenet eljut messzire és széles területekre és mindenki, akit itt megintettek, tudja az okát annak, amiért őt hívják az elszámolásra. Itt az ideje az elszámolásnak, amit eonokon keresztül megjósoltak.

Mindenkit köszöntünk, aki részt vesz az Elbukás utolsó fejezetében és most a Föld bolygó Felemelkedésében. A ti szabad akaratotok volt, hogy ámokfutást rendeztetek a Földön, amely Paradicsom volt a korai kezdetben. Terra, ahogy mi a kedves Föld Lelkét hívjuk kész arra, hogy még egyszer felemelkedjen, vissza a magasabb dimenziókba. Azok közületek, akik keményen dolgoztak azért, hogy megtalálják az utatokat a Fénybe, készen állnak arra, hogy vele együtt emelkedjenek. Ha még csak felébredtek vagytok, válasszatok minket, ha akarjátok. Itt az idő.

Én a fivéretek, Sananda vagyok, a Anya,Atya és a szeretett Teremtőnk szolgálatában.

Kathryn E. May által, 2015. May 8-án, New York

 

 

bottom of page